February 8, 2012
  • Galamb bácsi az egyik legidegesítőbb szomszéd. Minden éjjel felköhögi a beleit, feltehetőleg egy, még az első isonzói csatában elszenvedett mustárgáz-támadás mellékhatásaként. A hangfekvés alapján legalábbis erre tippelek. Ha egyszer feldobja a bakancsot, vegyvédelmi ruha kell majd a kórboncnoknak. Nappal kicsit szolidabb lármát csap, de így is mindig tudjuk, merre van, mert függőlegesben is szuszog és fulákol, mint egy csapágyas Darth Vader. Ő a legöregebb lakó a házban, legalábbis a második legöregebb szerint, aki negyvenvalahány éve lakik itt, és Galamb bácsi már akkor is így harákolt. Szóval valószínűleg nem fullad meg egyhamar.

    Galamb bácsi jellegzetes négyütemű dohogása a lépcső felől közeledett. Bal kezén fásli.
    - Jó reggelt, Galamb bácsi - köszöntöttem - hát mi történt a kezével?
    - Megrázta az a kurva kaputelefon, hogy a kurva anyját annak a szarnak, hogy baszná meg…
    Persze pontosan tudom, mi történt a kezével, hiszen két napig kísérleteztünk Robinnal, mire sikerült úgy bekötnünk, hogy az ő kapukódjára ne a zárba, hanem a billentyűkbe vezessen áramot. De strapabíró ez a vénség, hiába, ő még egy kemény sorsú generációhoz tartozik. Egy mai tizenéves simán párává vált volna. Talán igaza volt Robinnak, kellett volna bele pár jó bikaerős kondi.”
  • Notes For This Post:

    1. elefani posted this