sajt:
Én is ott voltam. Sőt én láttam, hogyan jelölték Ungár Klárát főpolgármesternek Demszky ellen.Érdekes nevek a Fidesz országos listájának “futottak még” helyeiről: 31. Répássy Róbert, 39. Várhegyi “Keresztapa” Attila, 52. Lévai Anikó!
Még egy érdekes adat: én 1990-ben részt vettem a Fidesz kampányában, és ott voltam valami országos kongresszuson is, ami 15 éves kistáskaként nagyon izgi volt, de aztán hamar rájöttem, hogy ez egy faszság.
Na, szépen vagyunk, itt mindenki volt Fideszes? Én akkoriban konkrétan az egyik megyei listán rajta is voltam, haha.
én ügyvivő voltam :) 93-ig.
Te aztán tudsz helyezkedni!
ez olyan mint a nővérem, aki 2002-ben az első forduló után egy héttel baszta ki az mszp-s fasziját. napokig el se akartam hinni!
nekem a legrészegebb mikulás volt fideszes, aki annyira részeg volt, hogy beguritotta a mandarint, almát a kanapé alá…no...
nekem akkor kerekedett el igazán a szemem, mikor ezt a számot visszahozták kampányba 2002-ben, asszem az akkori Kövér...
A Retek utca az fontos hely volt a Fidesz életében, igaz, kicsit korábbanról, hiszen ott lakott Ökrös Tamás :)
tessék itt egy narancsízű jégnyalóka :)
Sajnos orbanviktor már régóta nem tumblizik. Pedig ugye sokatmondó, hogy édeanyám. Na, mindegy. Tippre 20 éves...
2 évig laktam Orbán Viktor szobájában
Helyezkedünk, helyezkedünk?
ez olyan mint a nővérem, aki 2002-ben az első forduló után egy héttel baszta ki az mszp-s fasziját. napokig el se...
akkor mát tudom, 75, mint
voltam. Sőt én láttam, hogyan jelölték Ungár Klárát főpolgármesternek Demszky ellen.
Mitől lelkesedtél be eleinte: Tamás fülbevalójától, vagy Viktor borostájától? esetleg Gábor farmerdzsekijétől?
Reblogged via inkeibence: Kill Yr Boyfriend!